A 2011-es évfolyam meglepetés pólója.

Szponzorált tartalom

póló webáruház

póló webáruház

2011-ben ballagtam el a középiskolából. Akárhogy is számolom, az idén lesz 10 éve. Jó gyorsan elrepült, annyi minden történt azóta, mégis, ha visszagondolok rá, olyan mintha tegnap lett volna, hogy a magasba emeltük az érettségi bizonyítványt és együtt buliztunk a banketten.

Mivel idén értük el ezt a kerek évszámot, és egy nagyon jó osztály voltunk, úgy döntöttünk, hogy tartunk egy osztálytalálkozót. Persze a járványhelyzetre való tekintettel még nincs konkrét dátum, de egy biztos, hogy amire mindenképp szükségünk lesz, az egy póló webáruház.

Hogy miért? Azért, mert Julcsival kitaláltuk, hogy meglepetés ajándékként mindenki kapjon egy „Class of 2011” feliratú pólót. Sokáig keresgéltük a megfelelő póló webáruházat, de végül a lolmarkt.hu mellett döntöttünk, ugyanis ez bizonyult a legjobbnak.

Ez egy olyan egyedi pólókat készítő webshop, ahol az ő általuk elkészített egyedi minták mellett szívesen fogadnak saját ötletek és mintákat, valamint abban is segítenek, ha az ötlet csak a fejedben született meg. Vagyis annyi a dolgod, ha nem sikerült találnod olyan mintát, amit keresel, hogy írsz nekik, vagy felhívod őket, és elmondod pontosan mire is gondoltál. Ők majd megtervezik és elkészítik. Ennyire egyszerű.

Mi is így jártunk el, ugyanis egyikünk se grafikusnak tanult, ezért csak paintben tudtuk volna elkészíteni a mintát, de valljuk be, azért az nem lett volna az igazi.

Szóval felvettük velük a kapcsolatot, és nagyon kellemesen csalódtunk az egész helyben. Nagyon segítőkészek voltak és abban is segítettek, hogy kicsit pofásabb legyen a végeredmény, mint amit mi megálmodtunk. Pár órával később küldték is a tervezetet, mi pedig azonnal rendeltünk is. A rendelés végösszege 10 ezer forint felett lett, így a szállítási költséggel nem kellett számolni. Nagyjából 2 nap volt mire megérkezett a rendelés. Alig hittem el! Bár, az oldalon ki volt írva, hogy 1-2 nap a szállítási idő, úgy voltam vele, hogy biztos kacsa, ennyi idő alatt nincs olyan cég, aki kihozná a rendelést. De úgy látszik, hogy mégis van. A lolmarkt.hu póló webáruházra bárki számíthat, ha SOS dologról van szó.

A pólók nagyon kellemes tapintásúak, bár nem csoda, hiszen prémium minőségű pamutból vannak, így a hétköznapokban is kellemes viselet lehet, nem úgy, mint a legtöbb oldalról érkező műszálas vacak. Ami még nagyon szuper volt, hogy részletesen leírták, hogy kell mosni és vasalni ezeket a pólókat, ha azt szeretnénk, hogy még hosszú évekig a ruhatárunk része legyen. A vasalásnál leginkább arra kell figyelni, hogy a vasaló forró része ne érintkezzen közvetlenül a mintával. Érdemes ilyenkor egy sütőpapírt ráhelyezni, hogyha mégis rácsúsznánk, akkor ne legyen sérülés. A mosás pedig szintén pofonegyszerű: a mosási hőfokot maximum 40 fokig tekerd fel és a pólót fordítsd ki, mielőtt bedobod a gépbe.

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult? Szerintem nézz körül a lolmarkt.hu oldalán, ha valami egyedire vágysz, tuti nem fogod megbánni!




A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás